Az úgy volt, hogy J, búvártanfolyama keretében elutazik a hétvégére, az egyik környékbeli szigetre. Hirtelen felindulásból, pár nappal előtte megkérdeztem, hogy mi miért is nem megyünk vele? Tényleg, miért is nem? Nem volt semmi ami indokolná távolmaradásunkat, így azonnal el is dőlt, hogy csatlakozunk. Igaz búvárkodni nem lesz időm, de majd süttetjük gyerekkel a hasunkat a parton, meg építjük a homokvárakat. Szingapúr nagy előnye (többek közt) hogy a tuti közepén van, kismillió szép hely/sziget van elérhető távolságra.

Kalandunk szombat hajnalban kezdődött. Természetesen ömlött az eső már péntek óta, de akkor még hittem benne, hogy eláll. Első infó az volt, hogy 6-kor van találkozó a kikötőben. (Na itt kicsit elbizonytalanodtam, hogy kell-e ez nekem) Aztán kiderült hogy az 7.30, de pechünkre nem a közelünkben lévő kikötőben (mert ugye több is van) hanem a legtávolabbiban. Nem szeretek korán kelni, ha van rá mód, de nem baj, majd alszom a hajón... Ki is értünk időben, persze a csoportból még alig voltak. Elkérték az útleveleket, (mivel a szomszéd sziget már Indonézia) és közölték, hogy akkor 8.30-ig szabadfoglalkozás. ... FU%!/;–‹›£&! Ha ezt tudom, nem stresszelek annyit hogy pontosak legyünk. Kiderült, hogy csak a 9.10-es hajóval megyünk. Na nem baj, úgyis ömlik az eső, kár sietni. Kb 5 perc alatt megnéztük a terminál minden boltjának kínálatát és még a mosdóba is elrángattam a gyereket, hogy teljen az idő. Ezután indulásig 2 percenként azt hallgattam, hogy miért nem megyünk már hajózni...?!?!

A hajó legnagyobb meglepetésemre teljesen tele volt. Repülőre emlékeztetett, lehajtható kisasztalokkal, tévével, gyerek meg is kérdezte, hogy mikor hozzák a reggelit és milyen játékot fog kapni? :D Közöltem hogy a buszon sem szokott kapni, de ha jó lesz a büféből kaphat egy muffint. Végre elindultunk, nem telt bele 10 perc és a hajón lévő emberek nagyrésze bőszen bólogatott a kék zacskókba. Én még életemben nem voltam tengeribeteg, de az előző esti sörözés így utólag már nem viszonyult jó ötletnek. Egyszer én is meglátogattam a mosdót, csakhogy ne maradjunk le az átlagtól nagyon :) Szerencsére a hajóút csak egy óra volt és egy kikötés után már álhattunk is sorba a határon. Kicsi az állomás, nem sok hajó köt ki naponta, ezért nem pazarolják a pénzt feleslegesen határőrökre. Mire az a 3 átengedi a hajó 400 utasát, talán meg is érkezik a következő komp...

A hajózás után még egy óra buszozás várt ránk, itt hálát adtam az égnek, hogy hátul ültem és nem nagyon láttam milyen közlekedési manőverekkel jutottunk el a szállodához. Az egyetlen biztos pont az az volt, hogy a dudának minimum percenként egyszer meg kell szólalni! Az eső természetesen még mindig esett, de nem gond, először ebédeljünk, mire végzünk hátha eláll! Hát nem... Az intenzitás időnként változott, de nem hagyta abba koraestig. J elment búvárkodni, víz alatt úgyis mindegy alapon. Igaz, panaszkodott hogy mivel felhős volt az ég, szinte semmit sem láttak. Mi addig gyerekkel próbáltuk elütni az időt, játszottunk, 28-szor végignézük a tévé 10 indonéz csatornáját, hátha adnak valami mesét. Kínomban megtanítottam szelfizni is, mivel már egy ideje kérdezgeti, hogy az a sok ember miért vág arcokat a telefonnak? 

Mikor végre kicsit szárazabb lett az idő, kimentünk a partra sétálni, kagylót szedni és kiteszörfösöket nézni. Nyilván ez valami tuti hely nekik, mert sokszor kb 50-en is voltak egyszerre a vízben. Ez a partszakasz a Balatonra emlékeztetett, vagy 500 métert kellett menni, hogy mélyebb legyen a víz. Apálykor kicsit többet... De abszolút gyerekbarát hely, csak ajánlani tudom! (Na meg kiteszörfös barát) 

A szobát a búváriskola foglalta, valószínűleg a legolcsóbb kategória. Tiszta volt és hát jó helyen, de a fürdőszobával nem voltam kibékülve. Valami érthetetlen módon a vécét középre tették. Gyerek még éppen elvolt, de megállapította, hogy apjának bizony a kádba lógatott lábbal kell ráülnie. Ebben az volt a vicc, hogy ez nem volt vicc! Nem tudom miért nem lehetett a falhoz tolni, illetve a földön még látszott is a nyoma, hogy nemrég lett előrébb helyezve... Aki ezt a rejtélyt megfejti, annak jövök egy sörrel!!!

Másnap reggelre javult a helyzet és már csak felhős volt az idő, de nem esett. J korán lement reggelzni, mi lustálkodtunk még kicsit. Mikor visszaért, kérdeztem milyen volt a reggeli? Mondta, hogy omlettet kérjünk, az az egy ehető. Végülis szeretem, de kicsit csalódott voltam, hogy csak ennyi. Aztán mikor lejutottunk reggelizni, nagyon meglepődtem, mert ha 60 féle ennivaló nem volt, akkor egy sem. A gond csak az volt, hogy ezt európai ember ebédnek, vagy vacsorának hívja. A sült krumplitól a rántotthúson át a levesig minden volt! Ezt mondjuk már máshol is láttam, hogy a helyiek előszeretettel esznek számunkra nem annyira reggelinek való ételeket. Ennek még utána kell járnom miért is van így... Mindegy, gyerek határtalanul boldog volt, hogy ehet csokigolyót sültkrumplival, én meg ráhagytam, végülis egyszer élünk és hát nyaralunk....

A délelőtt homokvárépítéssel, fagyizással és rákvadászattal telt, illetve quadoztunk igy egyet. Igaz csak az udvaron körbe körbe, de elsőnek pont elég is volt. Gyerek iszonyatosan élvezte, főleg mikor megengedtem nek hogy vezessen! Szerintem élete egyik legnagyobb élménye volt, hogy most ő a sofőr és anya kapaszkodik... Ezután az udvaron találtunk még Hello Kittys autót (nem, nem játékot) na ilyet sem láttam még, de én már semmin nem lepődök meg!

Ebéd után pedig sajnos indultunk is haza mert másnap várt minket a munka meg az iskola. Visszafelé valahogy mindig gyorsabbnak tűnik az út, elméletem szerint ezért, mert akkor már tudjuk pontosan hová megyünk. Összességében nagyon jó kis kényszerpihenős kiruccanás volt, biztosan meglátogatunk még több szigetet is!